Nem találta meg amit keresett?

Adja meg az elérhetőségeit és visszahívjuk

Engedélyezett képzések célcsoportjai

I.

A vállalatok és cégek sikere javarészt a dolgozóik hozzáértésén és felkészültségén alapszik. Sokan vannak olyanok, akik már munkába állásuk előtt szert tettek valamelyik nyelv ismeretére, de az is gyakran előfordul, hogy ezt a tudást már a munkahelyen kell megszerezniük. Ebben kívánunk  segítséget nyújtani, amikor engedélyezett nyelvi képzést indítunk közép- vagy felsőfokon. Munkahelyi nyelvi képzésekre kiírt pályázatok esetén általában fontos kritérium, hogy csak engedéllyel rendelkező képző intézmény és engedélyezett képzés bonyolítható le az Európai Uniós és hazai támogatású pályázatok esetén.

Az engedélyezett képzések másik célcsoportjába azok a felsőfokú tanulmányaikat végzők tartoznak, akiknek diplomájuk megszerzéséhez nyelvvizsga megszerzéséhez van szükségük. A nyelvvizsga megszerzése halasztható, ha a jelentkező felnőttképzési szerződést köt az engedélyezett nyelvi képzésre.

 

II.

A vállalati nyelvi képzések jelentősége még mindig kiemelkedő szerepet játszik a vállalatok életében. A fiatalok gyakran úgy kerülnek ki a középiskolából, hogy egy vagy két nyelvvizsgával rendelkeznek. Az idegen nyelv munkahelyi használata azonban mégis kihívásokat jelent a nyelvvizsgák ellenére is. Folyékonyan, üzletiesen és bátran kell használni az idegen nyelvet, aminek a színtere egy utazás, külföldiek fogadása, tárgyalás vagy épp a legnehezebbnek tartott telefonálás. Már nem a jól ismert vizsgatémákat és nyelvtani szerkezeteket kell felidézni, a hasznos és cég-specifikus, munkahelyi nyelvtudást kell használni. A legtöbb munkaadó érzi annak a súlyát, hogy a nyelvi készségeket folyamatosan kell fejleszteni, szinten tartani, frissíteni, hogy az „éles helyzetek” ne érjék váratlanul a munkaerőt. Céges nyelvi képzések esetén elengedhetetlen, hogy a képzés engedélyezett legyen.

Az felnőttképzési engedély és az engedélyezett képzés azt jelenti, hogy a képző egy szabályozott, minőségirányítási rendszerre épülő felnőttképzést folytat, ami Áfa mentességet és pályázati megfelelést jelent, az állami vagy EU-s pályázatok csak engedélyezett képzésekkel pályázhatók.